Haszon vagy egészség?

Az alternatív vitaminszemlélet követői szerint a vitamin túladagolás – mint olyan – nem létezik, a „túladagolási” tüneteket egy vitamin ésszerűtlenül magas dózisának bevitele okozza, ami automatikusan hiányt generál a többi vitaminból és ásványi anyagból. Így a kellő egyensúlyt megtartva, az RDA mennyiségek több tízszerese sem tud „túladagolási” tüneteket előidézni. A nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztással kapcsolatban gyakran felmerülő ellenvetés, hogy a C-vitamin fokozza a vesekő képződést. Bár az adat él a köztudatban, ennek forrása ismeretlen, és nem ismert olyan kísérlet sem, amivel ezt igazolták volna. Ugyanakkor elképzelhető, hogy egyes vitaminkészítmények egyéb adalékai vesekő képződést okoznak.


Az élelmiszerekkel (gyümölcsökkel, gyümölcslevekkel, zöldségfélékkel stb.) bevitt C-vitaminra nem vonatkozik, hogy túlszedése hipervitaminózist okoz, mert a felesleg kiürül a szervezetből. A tabletták formájában bevitt C-vitamin szükségleten túli fogyasztása ennek ellenére is lehet káros az adalékanyagok miatt.

Dr. Evan Cameron és dr. Linus Pauling nagy mennyiségű C-vitamin kúrát alkalmazott. Napi 10 gramm mennyiség jelentősen megnövelte a halálos betegek életben maradási esélyét. Egyes kutatók felhívják a figyelmet a szintetikusan előállított C-vitamin számos mellékhatására, ugyanakkor a természetes C-vitamin igen nagy mennyiségben szedhető. Természetesen van egy felső határ, ahol hasmenés léphet fel, de ehhez már igen jelentős mennyiség kell.

Dr. Robert F. Cathcart rámutat, hogy a szervezet számára igényelt és tolerált mennyiség arányosan nő a betegség fokával, igen súlyos betegségeknél akár napi 200 gramm is szükséges, míg ugyanaz a személy egészségesen napi 10-15 grammot tud csak tolerálni hasmenés nélkül.

A német dr. Matthias Rath L-lizinnel és L-prolinnal kombinálja a C-vitamin terápiát, az étrend teljes megváltoztatásával. Ötnyelvű honlapján olvasható Schmidt Ilona agyrákjának sikeres kezeléséről szóló beszámolója.

Azt állítják, azt a feltevést, hogy a túladagolás vesekőképződést okoz, klinikai kísérletekkel mindeddig nem sikerült igazolni. Valójában ugyan ritkán, de már napi 8 g is hematúriát (véres vizeletet) okozhat [2], és elvileg a vesekőképződés esélye sem kizárható, bár ilyen esetet nem dokumentáltak.

A múlt század derekán a kanadai származású, de idős kora ellenére ma is aktív Dr. Abram Hoffer édesanyjának írt fel nagy mennyiségű niacint (B3-vitamint) szenilitás ellen. Először ő maga is meglepődött a hatalmas javuláson. Nemcsak a szenilitás ellen volt hatásos, de az ízületi gyulladás ellen is, a krónikus neuralgia ellen is, a látás is javult, a koleszterinszint csökkent, az életkedv is feltámadt, az energiaszint megnőtt. Az édesanyja további 21 évet élt igazi szenilitás nélkül, olyannyira rendbejött, hogy két könyvet is írt a gyermekkori farmon átélt élményeiről. Hoffer ezt a vitaminkúra sikerének könyveli el, ami niacin (B3-vitamin), C-vitamin és E-vitamin szedéséből állt.

Dr. Hoffer azóta 134 halálos beteget is kezelt vitaminkúrával, statisztikailag igazolni tudja, hogy az általa javasolt módszer nemcsak jelentősen megnöveli az életbenmaradási esélyt, de jelentős javulást is hoz a kortünetekben, életvitelben. Dr. Hoffer a mai napig közel 500 cikket publikált és 15 könyvet írt, a szakma mégse nagyon figyel fel rá, szerinte azért, mert a vitaminokat nem lehet szabadalmaztatni és
nem hoznak annyi hasznot,
mint a gyógyszerek.

Jaaaaa, hogy a pénz.

Akkor talán ezért sem hallani a televízióban erről szinte semmit?
Az egészség nem akkora üzlet?

Valahol azt olvastam, hogy a régi kínai uralkodók akkor fizették az orvosaikat, amikor egészségesek voltak. Ha megbetegedtek, az orvosnak ingyen kellett gyógyítania őket. Logikus érdekeltségi rendszer jött létre.
Az orvos anyagilag az egészségben volt érdekelt, nem a betegségben.

Tudom, hogy csúnyán hangzik, de nálunk mi a helyzet?
Az orvos a gyógyításra esküszik, de anyagilag a betegségben érdekelt.

Kutatások

C-vitamin kutatások:

  • 60 mg C-vitamin
    • Adolf Hitler tudósaival számoltatta ki, hogy mennyi az a minimális napi C-vitamin mennyiség, amivel katonái elkerülhetik a skorbutot. Ez napi 60 mg.
  • 220 mg C vitamin
    • Egy vizsgálat szerint a naponta több mint 220 mg-ot szedők E vitamin koncentrációja 18 %-kal volt magasabb, mint azoké, akik napi 120 mg-ot vagy ennél kevesebbet szedtek.
  • 500 mg C-vitamin
    • Napi 500 mg vagy több megelőzi a rák számos fajtájának, valamint a szívbetegség, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a nátha vagy az influenza, a hályog, vagy akár az asztma és az allergia kialakulását is.
  • 500 mg C-vitamin
    • 119 érplasztikán átesett páciens 4 hónapon keresztüli vizsgálata során, azok akik 500 mg C-vitamint szedtek, csak 24%-uknak alakult ki érelzáródás, míg nem szedtek C-vitamint azoknak 43%-ánál.
  • 4000 mg C-vitamin
    • Huszonöt éves kutatáson alapul Dr. Anthony J. Verlangieri, a University of Mississippi School of Pharmacy professzorának, az elmélete, aki szerint mindenkinek szüksége van antioxidáns-pótlásra, amibe beleérti a napi 4000 mg !!! C-vitamin fogyasztását az étrenddel együttvéve. Egyetért azzal, hogy csak mítosz az az állítás, miszerint minden vitamint, amire csak szükségünk van, a táplálkozás útján magunkhoz vehetünk, és rámutat arra, hogy a C-vitamin pótlás semmiféle mérgezőhatással vagy mellékhatással nem jár.

Orvosi tanácsok

  • Az EU ajánlás (RDA) napi 60 mg C-vitamin
  • Napi 10 mg-nál kevesebb C-vitamin skorbutot okozhat.
  • A C-vitamin 2-3 óránként kiürül a szervezetből
  • Az Aszpirin 3-szorosára gyorsítja a vitamin kiürülését a szervezetből.
  • Kemoterápiás vagy sugárkezelés esetén nem szabad szedni.
  • A nagy mennyiségű aszkorbinsavbevitel húgysavköveket okozhat, bár ezt el lehet kerülni B6 vitaminnal és elegendő vízfogyasztással
  • Minden elszívott szál cigaretta napi +50 mg C-vitamin bevételt indokol

Ajánlás

Napjainkban a szakemberek 1000 mg fokozatosan felszívódó C-vitamint ajánlanak naponta.

C-vitamin túladagolás

C-vitamin túladagolás nagyon ritkán fordulhat elő, csak extrém magas C-vitamin bevitel esetén (napi több mint 10 000 mg) és tünetei enyhék.

Beidegződés

Kollégáimmal beszélgetve látom, hogy rendkívül erősen él az emberekben a régi beidegződés, amely szerint a "normális" napi C-vitamin adag (vérmérséklettől függően) 60 és 200 mg között mozog, és hogy felesleges többet szedni, mert a szervezet úgyis kiüríti. Hangsúlyozom, hogy a 60 mg a II. világháború idején még Hitler által megrendelt orvosi tanulmányban szerepel, mint olyan minimális mennyiség, amely mellett az ember még valahogy megél. De ez messze nem alkalmas mennyiség az érdemi védelemre. Az pedig, hogy az emberi szervezet egy adag C-vitamint mennyi ideig tart magában, nem függ közvetlenül össze azzal, hogy folyamatosan mennyinek kell jelen lenni a szervezetben. Persze, hogy valamennyi idő múltán üríti. Ezért kell folyamatosan pótolni. De ha valaki a pénzét inkább gyógyszerre szeretné költeni, az ne szedjen C-vitamint. Egyébként egy doboz 30 szemes, 1000 mg-os (csipkebogyós, lassan felszívódó)  C-vitamin 1100-1200 Ft-ba kerül - patikánként változó az ára - ami 40 Ft/tabletta árat jelent. Ma vettem egy doboz, 80 szemes, 1200 mg-os adagot 1990 Ft-ért, ami gyakorlatilag 25 Ft /tabletta. Napi egy darab ilyen tabletta már érzékelhető, komolyabb védelmet nyújt, de ebben a göthös, influenzás időben akár duplázni is lehet. Én ezt teszem. Ja, és olcsóbb mint egy szál cigaretta. És mennyivel hasznosabb.

Saját tapasztalat

Az idei tanévet azzal kezdtem, hogy ráálltam a napi 1000 mg C-vitaminra. Fiammal együtt ennyit szedünk. Teljesen jó egészségi állapotban vagyunk, miközben Szegeden is beindult az influenza járvány. Kezdődő náthára megemeltem a napi adagot a duplájára, és ez csírájában fojtotta el a betegséget. Magnéziummal és Calciummal  kiegészítve szedem. Együttes hatásuk az eddigiek alapján egyértelműen pozitív. Teljesen érthetetlen számomra, hogy miközben a televíziós reklámok tele vannak mindenféle gyógyszer reklámjával, a C-vitamin nem kap kellő - sőt gyakorlatilag semmilyen - publicitást. Mi lehet ennek az oka?  

A különleges C-vitamin

A C-vitamin vízben oldódó vitamin, és ez az egyetlen, magyar tudós által, és Magyarországon véghezvitt felfedezés, amelyet Nobel-díjjal jutalmaztak. Szent-Györgyi Albert nevéhez fűződik a C-vitamin első előállítása tiszta formában, melyet az elterjedt tévhittel ellentétben nem citromból, hanem paprikából végzett. A C-vitamin furcsa vitamin: mindössze két állatfaj, a tengerimalac és az ember nem tudja előállítani, más fajok igen, tehát számukra ez nem vitamin. Mindemellett ez a vitamin birtokolja a legnagyobb mennyiségben szükséges vitamin címét, mert a napi szükséglete akkora, hogy bármely más vitaminé sem éri el.
Gyakran használjuk az "aszkorbinsav" megnevezést is rá. Vízben igen jól oldódik, de oxigén, fény, hő vagy fémionok hatására könnyen bomlik.

Mihez szükséges?

  • Oxido-reduktív folyamatok
  • Kollagénfehérjék szintézise
  • Hormonok szintézise
  • Immunrendszer működése
  • Vas- és rézfelszívódás

Mennyi szükséges belőle?

A C-vitamin felszívódási vesztesége nem túl nagy, a bevitt mennyiség mintegy 75%-a hasznosul. A környezeti hatások, a stressz, lázas, esetleg műtét utáni állapotok, a fizikai munka, a dohányzás és a fogamzásgátlók szedése emeli a szükségletet.

Miben található meg?

Legjobb C-vitamin forrásaink a zöldpaprika, a citrusfélék, a friss zöldségek, kifejezetten a paradicsom, a káposzta, salátafélék. Télen a savanyú káposzta és a mirelit zöldségek tehetnek jó szolgálatot

C-vitamin szükséglet

Az vitán felül áll, hogy az egészségünk, az életünk fenntartásához rendszeresen C-vitaminra is szükségünk van. Azonban felmerül a kérdés, hogy mennyi C-vitamint kell fogyasztanunk, mennyi az a C-vitamin szükséglet, ami szükséges és elégséges az egészség fenntartásához?
Sajnos, az ember szervezete az állatok többségével ellentétben nem képes a C-vitamint előállítani. Ezt az alapvetően fontos vitamint az élelmiszerrel kell a szervezetünkbe bevinni. Érdekes módon a C-vitamin szükséglet megállapítása még napjainkban is heves vitákat vált ki.
A hivatalos napi ajánlott fogyasztás – RDA – szerint 60 mg (RDA: három angol szó kezdőbetűje, a Javasolt Napi Adag angol megfelelője). Az újabb, de egyes régebbi tudományos kutatások ezzel szemben ennél jóval többet javasolnak. Pl. Dr. Szent-györgyi Albert, a C-vitaminnal kapcsolatos felfedezéseiért Nobel-díjat kapott tudós napi 1000 mg-ot (1 g-ot), esetenként még ennél is jóval többet fogyasztott belőle, ennek ellenére (vagy talán ezért is) 93 évig élt.
Habár az általánosan elfogadott C-vitamin szükséglet a több évtizede megállapított a skorbut megelőzésére szolgáló 60-80 mg/nap, azonban úgy tűnik, hogy ez a vélemény egyre tarthatatlanabb, egyre halkul azoknak a szava, akik csak ennyit javasolnak. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a vitamin mennyiség csak arra elegendő, hogy az úgynevezett szubklinikai skorbut állapotában tartson bennünket (szubklinikus: csendes). Pár éve történt felmérések szerint 250 mg az átlagember átlagos napi C-vitamin szükséglete. Még újabb kutatások azt sugallják, hogy 500 mg-ot kell naponta a szervezetünkbe juttatni ebből a fontos vitaminból.  Bizonyított, hogy ez a mennyiség már egyértelműen csökkenti a szív- és érrendszeri problémák és a rákos megbetegedések számát. Dr. Linus Pauling és csoportja azt tapasztalta, hogy napi 10 gramm C-vitamin lényegesen megnöveli a rákos betegek túlélési idejét. Az a C-vitamin mennyiség, amely fölösleges az emberi szervezet számára, egyszerűen a vizelettel távozik, mivel ez a vitamin a vízben oldódó vitaminok közé tartozik. Dr. Michael Colgan vizsgálatai szerint az emberek kb. egynegyedénél 1 500 mg/nap bevitt C-vitamin mennyiségnél kezd eltávozni a felesleges mennyiség a vizelettel, az emberek felénél 2 500 mg/nap fogyasztásnál éri el a vese az úgynevezett ürítési küszöböt.
Ha azt vizsgáljuk, hogy az aszkorbinsav előállítására képes állatok mennyit termelnek ebből a létfontosságú anyagból és ezt átszámítjuk az ember testtömegének megfelelő értékre, akkor azt találjuk, hogy a C-vitamin szükséglet valahol 1 000 mg/nap és 10 000 mg/nap között állapítható meg.
Ehhez képest egy mai átlagember kb. 80-100 mg-ot fogyaszt ebből a vitaminból naponta. Nagy biztonsággal kijelenthetjük a legújabb kutatások eredményeire támaszkodva, hogy ennél lényegesen nagyobb az emberek C-vitamin szükséglete, különösen azoké, akik dohányoznak, sok alkoholt fogyasztanak, szennyezett levegőjű környezetben élnek, szalicilsav`-származékokat tartalmazó gyógyszereket szednek (pl. Kalmopyrin, Aspirin).

Szent-Györgyi Albert és a C-vitamin

A multivitaminoktól eltérően, a C-vitamin szerepe már jól meghatározott, első alkalmazója Szent-Györgyi Albert (1893-1986) volt, aki a C-vitamin fontosságát bizonyította be. Ez annyira sikerült, hogy orvosi és élettani Nobel díjat kapott érte (1937). Ő maga eleinte 1.000mg, később 4-5.000mg, idős korára pedig 8.000 mg C vitamint szedett télen-nyáron. 93 éves koráig élt, szellemileg, testileg frissen. Érdekes mód, valahogy elfelejtette a társadalom ezt a neves díjat, ugyanakkor nagyon sok a tévhit a C-vitaminnal kapcsolatban. Valahogy egy téves szemlélet uralkodik a világon, ez a szemlélet dominálja az orvosi oktatást, így aztán nem csoda, hogy a legtöbb, főleg idősebb orvos erősen tiltakozik a C-vitamin használata ellen, mondván inkább káros, mint hasznos. A fiatalok között azért akad kivétel, olyan, aki maga is érdeklődik a vitaminok iránt és hajlandó annál több információt begyűjteni és feldolgozni, mint amennyit az egyetemen kap. A mai, hivatalosan javasolt napi C-vitamin mennyiség 60mg. Ez egy hihetetlenül alacsony érték. Honnan származik ez a szám?
Annak idején Adolf Hitler számoltatta ki orvosaival, hogy mi az a minimális C-vitamin mennyiség, amit biztosítania kell katonái számára, hogy elkerüljék a skorbut (C-vitamin hiány) utolsó, legsúlyosabb fázisát. Ez az érték szerepel ma is, a hivatalosan ajánlott mennyiségként. Pedig már akkor is ki tudták számolni, hogy ez a minimális, végső mennyiség. Valószínűleg azért uralkodik ma is ez a szám, mert olyan silányak az ételeink, hogy ennél lényegesen nagyobb C-vitamin mennyiséget képtelenség belepréselni.


Egy érdekes hír napjainkból, kutatók egy része megállapította, hogy rendszeresen, éveken át tartó C-vitamin szedése nem segít elkerülni az influenzát. Kiderült, napi 200mg-ról beszéltek (!) Pedig a kedves kutatók tudhatnák, hogy a C-vitaminból napi 200mg fogyasztása, a minimálisnál is kevesebb, így aztán értelmetlen volt a kísérlet. Esetleg ha a Szent-Györgyi Albert által ajánlott napi 4.000-5.000 mg-ot alapul véve készítettek volna kísérletet. A multivitaminok erőssé teszik a szervezetet fő céljuk a megelőzés, míg a C-vitamin egyfelől megelőz (napi 1.000-2.000mg), másfelől bajban, nagy dózisban segít. Influenza esetén napi 10.000 mg is szedhető, hiszen betegségkor akár több nagyságrenddel is megnő a szervezet C-vitamin igénye. Így, egy komolyabb influenza 1-2 nap alatt is elmúlhat, elmaradnak a szövődmények és az antibiotikumok, valamint a hosszú munkaképtelen állapot.
Sokan, de főleg a vegetáriánusok mondják, hogy sok zöldséget kell enni, és ezzel minden megoldódik. Na de mennyit? Napi 1.000 mg C-vitamin bevitelhez meg kell enni naponta legalább 2,5kg citromot, földiepret, vagy 3,5kg ribizlit, több mint 12 kg cseresznyét, vagy őszibarackot. És akkor ez még csak 1.000 mg. Ugyanez zöldségből 2 kg zöldpaprika, hasonló mennyiségű káposzta, 4-5 kg paradicsom. Ez sem kevés, viszont a zöldségek esetén a jótékony vitaminhatás mellett megjelenik a növényirtószer, ami már ekkora mennyiségnél igen tekintélyes, tehát több rosszat tesz, mint jót. Természetesen a zöldségeket csak nyersen lehet elfogyasztani. Fontos, hogy az igazi vitamin, az természetes, mert lényegesen jobban szívódik fel, mint szintetikus megfelelője. Tényleg hasznosul-e az, amit megettünk, vagy hiába minden. Ezt ma már ki lehet mérni biorezonanciás módszerrel. Aki hosszabb távon vitaminok szedésére adja a fejét, az mindenképp menjen el egy biorezonanciás mérésre (LIFE System) az elején és egy fél éves alkalmazás után. Érdekes lehet az eredmény. Többször előfordul, hogy ami egyik embernél felszívódik, az a másiknál nem. Ez a különbség adódik az emberek genetikájából, táplálkozásából, életviteléből, stb. Általában elmondható, hogy mindenki másképp reagál a vitaminokra. Vannak látványos felépülések akár agyvérzés után is, van viszont sok olyan eset, ahol nem annyira látványos az eredmény. Fontos a mértékletesség, az arányok pontos betartása, mindenképp szakemberhez kell fordulni, nem szabad hinni az MLM rendszerek reklámszövegeinek. Alapszabály, hogy nem mindenkinek kell multivitamin tablettákat szednie, de akinek szüksége van rá, akár életmódjából, akár valamilyen betegség miatt, az csak a legjobbat szedje, és semmiképp ne az általánosan ajánlott RDA mennyiséget. Amit viszont mindenkinek naponta szednie kell, az a C-vitamin.


Napi szinten felnőtt korban 2.000 mg mindenképp ajánlott, megfázásos, influenzás betegség esetén 10.000mg (1-2 óránként 1.000mg) ajánlott. Gyerekeknél napi 500-1.000mg ajánlott 10 éves kor felett. Amit szintén naponta kell fogyasztani, az ásványi anyagok és nyomelemek széles köre. Praktikusan olyan táplálék kiegészítőt érdemes használni, mely gazdag ásványi anyagokban, nyomelemekben, illetve enzimekben. Ettől függetlenül pedig lehet C-vitamint fogyasztani a már javasolt mennyiségben.
Ami az iskolakönyvekből kimaradt.
Szent-Györgyi Albert egy különleges ember volt. Mai szemmel Bill Gates-hez lehetne hasonlítani. Spirituális volt és szabadkőműves, radikális újító. Azt tanította és bizonyította, hogy minden betegséget meg tud gyógyítani C-vitaminnal. Ezen felvilágosító munkássága olyan sikeres volt, hogy megfenyegették, hogy megölik. Ő azonban nem hátrált meg. Mivel ténylegesen nem vállalták fel, hogy megöljék, ezért kompromisszumot kötöttek vele. Megkapja az amúgy is megérdemelt Nobel-díjat, és visszább vesz felvilágosító munkájából. A díjat megkapta, és valamelyest vissza is fogta publikációit. A világháborúban Magyarország kiugrásáért tevékenykedett, ezért körözték a németek. A háború után csatlakozott a győztes oldalhoz, az Akadémiát akarta újraszervezni, azonban a konzervatív akadémikusok ellenállása miatt megbukott ez a tevékenysége. Túl sok, számára megoldhatatlannak látszó problémának ütközött a háború utáni időszakban, ezért 1947-ben egy svájci útról nem tért haza, hanem az Egyesült Államokba távozott. Új hazájában tovább folytatta munkásságát. Egyik legfontosabb tevékenysége, amelyről nemcsak, hogy hallgatnak, de egyenesen le is tagadják, az volt, hogy felhívta a világ figyelmét a modern biológiai szemlélet kialakításának szükségességére. Szent-György is tudta, hogy abban az időben (még ma is!!!) a newtoni biológia uralkodik, ami az embert, mint gépet tekinti, egymáshoz kapcsolódó, egyébként önálló szervek halmazaként értelmezi, ezért is a túl sok szakosodás. Mivel a fizikában, ahol a newtoni fizika mellett már megjelent a kvantumfizika, nyílt levélben szólította fel a világ tudósait, hogy váltsanak szemléletet, a biológiában is lépjenek, és alkossák meg a kvantumbiológiát, ahol a még ma sem elfogadott energetikai szemlélet is teret kaphatna (megj: napjainkban az EKG, EEG, MR is a szervezet energetikáját elemzi, de ezek a kivételek). Levele hivatalosan megjelent a kor két nagy szaklapjában a Nature-ban, és a Science-ban. Évekkel később sok tudós hivatkozik erre a korszakalkotó levélre. Érdekesség, hogy a Szent-Györgyi hagyatékban nem található ez a levél, állítólag sosem volt. Szent-Györgyi 73 éves korában daganatot kapott. Környezetében mindenki megijedt, Ő azonban ezt egy lehetőségként élte meg. C-vitaminnal, és egészséges életmódjával ki is gyógyította magát néhány hónap alatt. 93 éves korában halt meg, egészséges volt. Egy autóbaleset okozta halálát. A baleset körülményei rejtélyesek.