Túladagolás

Az ember szervezete nem képes  ezt a fontos vitamint előállítani, ezért táplálkozás által illetve a táplálékkiegészítők fogyasztásával  juttatjuk be a szervezetünkbe. A kérdés az, hogy valójában milyen mennyiségre van belőle szükségünk?

Mennyi a sok és mennyi a kevés?

Néha találkozhatunk olyan véleményekkel is, hogy a C-vitamin túladagolás különféle veszélyekkel, pl. vesekő kialakulásának veszélyével, a szövetekben való lerakódással, húgysavszint növekedéssel, hasi görccsel, felfúvódással, stb. jár.


Ezek a vélemények idejét múltak, megalapozatlanok és felelőtlenek. A kutatások, a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy gyakorlatilag olyan, hogy C-vitamin túladagolás nincs, a C-vitamin az ember számára az egyik legkevésbé mérgező vegyület. Mivel ez a fontos vitamin vízben oldódó, ezért a fölöslegesen beszedett mennyiség egyszerűen kikerül a szervezetünkből a vizelettel.

Bizonyított az is, hogy nagy adagokban az egy nagyon hatásos  szer a vírusos eredetű fertőzések gyógyításában illetve azok megelőzésében. Mint a C-vitamin szükséglet című oldalon is olvasható, Szent-Györgyi professzor napi 1000 mg-ot szedett hosszú éveken keresztül. 84 éves korában tüdőgyulladást kapott, ekkor a napi 1 grammot megemelte napi 8 grammra, és meggyógyult. Ezután még évekig élt egészségesen anélkül, hogy az úgymond C-vitamin túladagolás bármilyen problémát is okozott volna nála.

Egy másik ugyancsak Nobel-díjas tudós, Linus Pauling napi adagja – bár ezért sokszor kinevették -  10-18 gramm volt (nem elírás, ismétlem napi 10 000-18 000 mg!!) és 94 évig élt. Ők már csak tudták, hogy mit csinálnak, hiszen évtizedeket töltöttek el ennek a vitaminnak a kutatásával, a Nobel-díjukat is a C-vitaminnal összefüggő kutatásaikért kapták.



Vannak azonban olyan adatok, amelyeket általában a vitamin túladagolással (ebbe beleértendő természetesen a C-vitamin túladagolás is) kapcsolatosan feltétlenül figyelembe kell venni:
  • Bármelyik vitamin túladagolása okozhatja egy másik vitamin hiányának a tünetét.
  • Az előző megállapítás egyenes következménye, hogy a szervezetünkbe juttatott vitaminok, mikro-tápanyagok mennyiségének egymással arányosnak kell lenniük. Pl. nem tehetjük meg, hogyha az orvosi diagnózis B vitamin hiányt és kálcium hiányt állapít meg, akkor csak ezeket nagyon nagy mennyiségben szedjük, mert ez történetesen a C-vitamin hiány tünetét okozza.
  • Ha a vitaminok, mikro-tápanyagok a megfelelő arányban szerepelnek az étrendünkben vagy a kiegészítő vitamin pótlásban, akkor a vitamin túladagolás – így a C-vitamin túladagolás is – majdnem lehetetlen, mert a felesleg egyszerűen kiürül.
A tapasztalatok alapján azt lehet mondani, hogy a C-vitamin túladagolás egyedüli mellékhatása a hasmenés, amely emberektől függően általában napi sok gramm vitamin szervezetünkbe történő bevitelénél következhet be.